Hogyan vezessük be gazdaságunkba a szinte VEGYSZERMENTES termelést, és Újítsuk meg a talajunkat?

Hogyan vezessük be gazdaságunkba a szinte VEGYSZERMENTES termelést, és Újítsuk meg a talajunkat?

A vegyszerek segítségével történő termelés ugyan megkönnyíti a gazdák életét, azonban így különböző mérgek jutnak a természetbe és az emberi szervezetbe egyaránt.

Ez az egyik oka annak, hogy pár éven belül az Európai Uniós szabályozás hatására nagyrészt át kell állni a fenntartható környezettudatos termelésre, ami azt jelenti, hogy a vegyszerek 50%-át, és a műtrágyák 20%-át  ki akarják vonni a forgalomból 2030-ra. Emellett, az EU területeinek 25%-át bio termelésre akarják átállítani és már csak a hogyan a kérdés, hiszen azt mindenkinek saját magának kell megoldani.

Vincze Ambrus vagyok,

Kertészmérnök,
Növényorvos,
A talajmegújítás, és
A Tudatos Növénytermesztés Specialistája.

Olyan embereknek tudok segíteni, akik regeneratívan, azaz természetes megújulási folyamatokat támogatva, környezettudatos módon, és hatékonyan szeretnék földjeiket művelni úgy, hogy mellette a legkiválóbb termékeket legyenek képesek megtermelni. 

Tudásom alapját olyan kutatások képezik, melyek a gyakorlatban működnek, és kiemelkedő eredményeket biztosítanak, megkönnyítve a gazdálkodást, támogatva a talajéletet és csökkentve a felesleges talajművelést.

Hatékony

Regeneratív

Környezettudatos

Hatékonyan , jót!

A gazdákat megkérdezve látom azt, hogy igen fontossá vált az, hogy hatékonyan és jó termékeket legyenek képesek megtermelni gazdaságukban. 

Az eladhatóság és a minőség jelenleg a külsőségekre támaszkodik, és nem igazán a beltartalomra. A piacon az adható el, ami szép külsőleg, és az keveseket érdekel igazán, hogyan lett megtermelve. Jelenleg a piac diktál, aminek hatására nem a termelő dönt. Azt termel a legtöbb termelő, ami a piacnak kell, nagy mennyiség, olcsón előállítva, lehetőség szerint minél több haszonnal. 

A beltartalom másodlagos szempont, mivel alig van megfizetve a termelőnek, vagy a kereskedő zsebében landol a nagyobb beltartalom után járó haszon nagy része. Ezért a fő szempont a legtöbb termelőnek a profit lett, ami érthető, hiszen ezáltal lehetséges a család eltartása, a piacon való megmaradás vagy a gazdaság fejlesztése.

A probléma viszont nem azonnal jelentkezik, sem a talajok, sem a megtermelt vegyszerekkel teli áru fogyasztásának tekintetében, hanem hosszú távon.

A műtrágyák ellustítják a növényeket, elégetik a talaj szervesanyag készletét és csökkentik a talajélet változatosságát. Továbbá a növényvédőszer maradványok hatására az emberi szervezetben különböző betegségek alakulhatnak ki.

Olyannyira elhatalmasodott ez a probléma, hogy az emberek egy része elkezdett visszanyúlni a bionak nevezett élelmiszerekhez. 

Rákos megbetegedések, ízületi gyulladások, gyomorproblémák, vese problémák és idegrendszeri problémák léphetnek fel, amikor nem természetes módon megtermelt növényeket és gyümölcsöket fogyasztunk.

Így az emberek egy nagy döntés előtt állnak:

Elkezdenek visszatérni a vegyszermentes, természetes alapokon nyugvó termeléshez, vagy maradnak a növényvédőszeres ételnél, ami megbetegíti a szervezetüket!

A másik problémát a termőföldek agyon használata és lezsarolása okozza.

Ide tartozik a szerkezet leromlása, a vízmegtartó képesség csökkenése, a víz- és széleróziós károk által elvesztett termékeny felső értékes rétege talajainknak.

Amit egyszer leromboltunk az elmúlt néhány évtizedben az ipari mezőgazdaság által, azt sokkal nehezebb visszaépíteni néhány év alatt.

A termőföld minősége pedig meghatározza azt, hogy milyen minőségű növényt tudunk benne megtermelni. Később felmerül majd az eladhatóság kérdése is. Egy gazdának a földje az egyik legnagyobb értéke, hiszen az adja a biztos alapot a termeléshez.

Így a gazdáknak is kell egy döntést hozni:

Megújítják és helyes mederbe terelik a földjeik művelését.

Mérgezik tovább környezetet és az “aranytojást tojó tyúkot”.

Javaslom, hogy döntsön a változás mellett, és kérje 5.000Ft értékű konzultációmat INGYEN, amiben megmutatom Önnek az utat, a talajmegújítás irányába, ami ugyanakkor jól termelő, pénzt hozó gazdaságot ad Önnek a kezébe!

A későbbiekben pedig még egy óriási probléma fog felmerülni, és ez nem más, mint az emberek döntése. 

Amint az emberek eldöntik, hogy csak megbízható gazdától vásárolnak a vegyszerekkel való termesztésből megélő gazdák kutyaszorítóba kerülnek.

De hogyan lehet ezt a dolgot megoldani?

Különböző cégek, akiknek van olyan terméke, ami megoldást nyújthat a problémára adnak ingyenes szaktanácsadást, de igazából annak is ára van. El kell köteleződni az adott termék mellett. Így valójában tudtukon kívül a gazdák megfizetik a szaktanácsadást, ami nem is annyira személyre szabott. Érdekrendszerek áldozata lesz előbb vagy utóbb az illető, hiszen a szaktanácsadó egyben egy értékesítő is. Az áll érdekében, hogy a gazda minél többet rendeljen az általa képviselt termékből. 

Ami megfigyelhető még, hogy nagyon sok esetben a cégek által felbérelt szaktanácsadó olyan, mint amikor egy biztosítási ügynökkel találkozunk. A képzettsége a saját cége termékeire van korlátozva. Azt tudja, miért jó a termék, és ahhoz, hogy az a maximumot nyújtsa, mit kell tenni.

Nincs ezzel gond, vagyis nem ezzel van a gond – hiszen egy bizonyos fokig működik, amit mondanak -, hanem azzal, hogy ugyanennyi erő, és pénz befektetéssel, akár – egy termék kombinációt tekintve – a többszörösét tudnánk hosszú távon kihozni a gazdaságunkból.

Egy példával élve:

Lehet, hogy egymillió forintot keresünk a tanács által, ami nem kevés pénz. Viszont, ha kombináljuk a megoldásokat és nem egy termékre fókuszálunk, akkor kettő millió forintot kereshetünk. A kettő közötti különbség a sok.

A személyre szabott, valódi szaktanácsadás a függetlenségnél kezdődik, megfelelő objektív mérésekre alapozva, egy rendszerszintű szemlélet mentén, tudatosan felépítve, a termelők igényeivel összhangban.

Javaslom, hogy döntsön a változás mellett, és kérje 5.000Ft értékű konzultációmat INGYEN, amiben megmutatom Önnek az utat, a talajmegújítás irányába, ami ugyanakkor jól termelő, pénzt hozó gazdaságot ad Önnek a kezébe!

Ilyenkor fel szokott merülni több olyan aggodalom, és kifogás, amiknek lehet korábbi csalódás az alapja.

Ilyen az, amikor azt mondják, hogy „ez pénzbe kerül, mi lesz, ha csak olyat mond a szaktanácsadó, ami nem is működik, vagy nem olyan hatékonysággal, vagy olyat, ami nem megvalósítható?”. Ezek érthető dolgok, de ezt most tegyük félre.

Mi az, amit igazából szeretnénk? Hatékony az EU-s szabályozásnak megfelelő, pénztermelő gazdaságot, amiből kényelmesen el tudjuk tartani a családunkat, vagy bent maradni a mókuskerékben, és az utolsó pillanatban kapkodni, amikor a konkurencia elhappolja a földjeinket előlünk?

Hatékony

Regeneratív

Környezettudatos

Javaslom, hogy döntsön a változás mellett, és kérje 5.000Ft értékű konzultációmat INGYEN, amiben megmutatom Önnek az utat, a talajmegújítás irányába, ami ugyanakkor jól termelő, pénzt hozó gazdaságot ad Önnek a kezébe!

Lehetetlen lenne?

Az mára már csak mítosz, hogy nehéz, és szinte lehetetlen tiszta, természetes módon megtermelt élelmiszert előállítani a gazdaságban! „Vegyszer nélkül nem lehet termelni”, ez van a fejekben, ami olyan nézőpont, ami egy jó pár évvel ezelőtt még igaz volt valamelyest, de mára már elavult és haszontalan.

El kell azt dönteni, hogy haladunk a modernizáció, és a valóban gazdaságilag is jól menő vegyszermentes termelés irányába, vagy mítoszoknak és nem létező lidérceknek hiszünk, hogy a vegyszermentes gazdaság nem éri meg, és végül a szabályozás és az időben felébredt konkurencia elkaszál bennünket!

Hatékony

Regeneratív

Környezettudatos

Javaslom, hogy döntsön a változás mellett, és kérje 5.000Ft értékű konzultációmat INGYEN, amiben megmutatom Önnek az utat, a talajmegújítás irányába, ami ugyanakkor jól termelő, pénzt hozó gazdaságot ad Önnek a kezébe!

Ráadásul, egy olyan egyedi fejlesztést fogok az Ön kezébe adni, amivel fényévekkel megelőzi a konkurenciát, és csak nevetni fog, amikor valaki azt állítja majd, hogy vegyszermentesen, természetes eszközökkel nehéz termelni!

Mi lesz annak az előnye, amikor engem választ?

Ráadásul nem kell tartania majd a természet erőitől, hiszen a növényei is ellenállóbbak lesznek

Javaslom, hogy döntsön a változás mellett, és kérje 5.000Ft értékű konzultációmat INGYEN, amiben megmutatom Önnek az utat, a talajmegújítás irányába, ami ugyanakkor jól termelő, pénzt hozó gazdaságot ad Önnek a kezébe!

Scroll to Top

Jelentkezés ingyenes konzultációra!